Lizoszómák (tritoszómák): Prediktív in vitro tesztrendszer katabolizmus vagy lizoszómális stabilitás vizsgálatokhoz

IPHASE termékek

Bevezetés aLizoszómák
A lizoszómát Christian deDuve fedezte fel az 1950-es években, és a sejtben a lebomlás és az anyagcsere központi szerve. A lizoszómák egymembrán, dinamikus, heterogén organellumok, amelyek eltérő elhelyezkedésűek, morfológiájukban, méretükben, enzimtartalmukban és szubsztrátjukban változnak. A lizoszómális membrán több száz perifériás membránfehérjét tartalmaz, köztük különféleszállítókés ioncsatornák. A lizoszómális több alegység V-ATPáz tartja fenn a savas lizoszómális lument. Ez az alacsony pH (4,5-5,5) több mint 50 lizoszómális hidrolázt aktivál, amelyek megemésztik a makromolekulákat, beleértve a fehérjéket, nukleinsavakat, lipideket és szénhidrátokat. A lizoszómák kis molekulákat és endocitált anyagokat fogadnak és emésztenek fel, elnyelik a nagy részecskéket, például apoptotikus sejthullákat és patogén baktériumokat, vagy autofagocitizálják a citoplazmatikus tartalmat, beleértve a sérült mitokondriumokat, endoplazmatikus retikulumot és lizoszómákat. Ezért a lizoszómákat régóta a sejt "újrahasznosító ládájának" tekintik.

Tritoszóma

A tritoszómák speciális szubcelluláris struktúrák, amelyek különféle sejtfolyamatokban vesznek részt, különösen az anyagcsere-utak szabályozásában és a sejtes homeosztázis fenntartásában. A tritoszómákat gyakran az adott szervezetmodellekben betöltött szerepük összefüggésében tanulmányozzák. Ezeknek a struktúráknak a meghatározó jellemzője az egyedi összetételük, amely lehetővé teszi számukra, hogy olyan bonyolult funkciókat hajtsanak végre, amelyek kritikusak a sejtek túléléséhez és megfelelő működéséhez. A patkánymáj tritoszómái olyanok máj lizoszómák amelyeket Tyloxapollal (Triton WR 1339), egy nem ionos felületaktív anyaggal töltöttek fel. A tilosapolt tartalmazó lizoszómák csökkentett sűrűséget mutatnak, hatékonyabban izolálhatók a mitokondriumokból, és szennyezik a természetes lizoszómális sűrűséggel átfedésben lévő organellumokat.

Lizoszómák alkalmazása
· Kis nukleinsav gyógyszerek és lizoszómák
A kis nukleinsav gyógyszerek specifikus szekvenciákkal rendelkező nukleotidok kis fragmentumait jelentik, amelyek specifikus mRNS-ekhez kötődhetnek, és befolyásolhatják az mRNS-ek transzlációs hatékonyságát, hogy végül terápiás hatást érjenek el. A kis nukleinsav gyógyszerek közé tartoznak az antiszensz oligonukleotidok (ASO-k), a kis interferáló RNS-ek (siRNS), a mikroRNS-ek (miRNS), az RNS-aptamerek stb. Ezek közül az ASO és az siRNS a kis nukleinsav gyógyszerek jelenlegi fő kutatási irányai.

A beadás után a kis nukleinsav gyógyszereknek először el kell kerülniük a plazmában és a szövetekben a nukleázok általi lebomlását, az immunrendszer általi befogást, sikeresen el kell érniük a célszövetet, endocitózison keresztül be kell jutniuk a sejtbe, majd ki kell menekülniük, mielőtt az endoszóma egyesülne a lizoszómával, bejutna a citoplazmába, és egyesülnie kell a cél-mRNS-sel a géncsendesítés eléréséhez, ezáltal kifejtve a gyógyszer hatékonyságát. A lizoszómák hatékony tesztrendszerként használhatók a módosított kis nukleinsav gyógyszerek stabilitásában bekövetkezett változások értékelésére a lizoszómák in vitro hatására, adattámogatva a kis nukleinsavak kutatásához.

· Antitest-drog konjugátum (ADC) és lizoszómák
Az antitest-drog konjugátum (ADC) egy új típusú biotechnológiai gyógyszer, amely linkereken keresztül kis molekulájú vegyületeket célzott antitestekhez vagy antitest-fragmensekhez kapcsol. Javíthatja a gyógyszer célzottságát és stabilitását, csökkentheti a klinikai toxicitást és a mellékhatásokat, valamint javíthatja a terápiás indexet. Mind a hagyományos kis molekulájú gyógyszerek ölő hatása, mind az antitest gyógyszerek célba vétele egyaránt megvan. Főleg daganatellenes vagy egyéb betegségek célzott kezelésében alkalmazzák.

A szervezetbe jutás után az ADC molekulák a monoklonális antitestek irányításával kötődhetnek a célsejtek felszínén lévő antigénekhez, és továbbjuthatnak a célsejtekbe. A sejtekbe (főleg a lizoszómákban) belépő ADC-molekulák kis molekulájú toxinokat és/vagy toxinanalógokat (vagyis effektormolekulákat) szabadíthatnak fel kémiai és/vagy enzimatikus hatás révén, hogy „megöljék” a célsejteket. Az ADC-nek funkcionális lizoszómákra van szüksége ahhoz, hogy lebontsa és felszabadítsa a kis molekulájú gyógyszereket, amelyek kifejtik hatékonyságukat, áthatolnak a lizoszóma membránon vagy transzportálnak a lizoszómákból, és kölcsönhatásba lépnek a citoplazmában vagy a sejtmagban lévő molekuláris célpontokkal. Az ADC-vel és a lizoszómákkal végzett in vitro kísérletek értékelhetik, hogy a linker hatékonyan levágható-e a lizoszómákkal, hogy felszabadítsa a benne lévő kis molekulájú gyógyszereket, és ez egy in vitro kiértékelő eszköz az ADC linkerek tervezéséhez.

Az IPHASE-ról
A gyógyszerfejlesztéshez használt in vitro biológiai reagensek vezető szállítójaként az IPHASE öt faj – köztük ember, majom, kutya, patkány és egér – májlizoszóma termékeit dobta piacra, folyamatos optimalizálás és tesztelés révén, professzionális K+F és gyártási csapatára támaszkodva a gyógyszerfejlesztésben.
· Magas enzimaktivitás: Az IPHASE májlizoszómákat katepszin B és savas foszfatáz aktivitásra tesztelték, és az enzimaktivitás hasonló vagy magasabb, mint a hasonló importált termékeké.
· Tételgyártás: A kötegelt gyártást alkalmazzák, és a készlet elegendő ahhoz, hogy biztosítsa ugyanazt a tételt.
· Rövid szállítási idő: Független kutatás és fejlesztés, több raktár raktáron, a vásárlói igények biztosítása érdekében.